A 2006 máricus 4 és 7 közötti madridi utazásom története...

Röviden összefoglalva 2006 március 4. életem egyik legrosszabb és legjobb napja egyben,mert akkor voltam először Madridban, teljesült az álmom, bejutottam a Bernabeuba, csak nem úgy, ahogy azt terveztem, mert Zürichben hatalmas hóvihat volt midnen gép órákat késett, vagy törölték, és a Bp-Zürich késett 2órát és ezt persze nem várta meg a Zürich-Madrid járat, így lekéstem a csatlakozást.... a következő gép 6kor ért volna Madridba, de az is 2 órát késett, és 8kor érkeztem, és a meccs is akkor kezdődött és jegyem se volt. Csomagokkal, egyenesen rohanás a Bernabeuba, akkor már minden reményemet elvesztettem, de a félidő után kicsivel értünk oda, jegyüzér is volt nagy szerencsémre, 65 euró, és be a stadionba... a Bernabeut így meglátni egy ilyen nap után.. hát GYÖNYÖRŰ!!!! :):) a meccs lényegéről lemaradtam,de az élmény felejthetetlen. A többi nap már nem volt semmi rossz, vársonézés, Bernabeu Tour, minden jó volt, imádom!!!!! :) Majd később lehet, hogy írok többet, mert elég tartalmas út volt ez is!

 A 2006 október 19-24 utazásom (ezzel az írással megnyertem másodszor is a madridista.hu vélemény beküldőt):

A Real Madrid - Barcelona

2006. október 22, a nap, amikor életem egyik legnagyobb egyik legnagyobb élményében volt részem. Madridban, az Estadio Santiago Bernabeuban nézhettem meg az év legnagyobb rangadóját, a világ talán két legjobb csapatát az El Clasicot.

Madridba már csütörtökön megérkeztem, és a vasárnap esti meccsig is sok élményben volt részem, de midig arra gondoltam, hogy mennyit kell még várnom, hogy elkezdődjön, mennyi idő van még. És elérkezett a vasárnap. Délelőtt a város nevezetességeit néztem, de akármennyire is szépek és érdekesek voltam semmire nem tudtam figyelni. Real Madridos sállal a nyakamban indultam el a Bernabeu felé, hogy jegyet vegyek. Emiatt szerencsére nem kellett izgulnom, mert az interneten már megegyeztem valakivel, akinek volt két jegye a meccsre. A jegyek egyenként 100 euróba kerültek, ami egyáltalán nem sok szerintem. A környéken már minden a nagy rangadóról szólt. A legkülönbözőbb Real Madridos ajándéktárgyakat árulták, amiknek természetesen nem lehetett ellenállni! :) Egy kis vásárlás után a szállodába mentem és vártam, hogy végre délután legyen.

Este 6 óra körül érkeztem meg újra a Bernabeuba. A hangulat ami ott fogadott varázslatos volt. Az emberek Madrid mezben, sálban, sapkában várták a nagy meccset. A szakadó eső ellenére nagyon sokan voltak, a Forma1-es versenyt is sok szurkoló nézte a stadionban. Fél hétkor bementem… a stadion szépsége, a szurkolók elvarázsoltak. Igaz, hogy a 4. emeleten ültem, de onnan is mindent nagyon jól lehetett látni. Nem sokkal a meccs kezdete előtt jöttek a csapatok melegíteni, a Real Madrid játékosait hatalmas ünneplés fogadta. A stadion teljesen megtelt, hiába szakadt az eső, a szurkolók lelkesedésén ez semmit nem változtatott.

És elérkezett a nagy pillanat… megszólalt a Real Madrid centenáriumi himnusza és a játékosok hófehérben kifutottak a gyepre. Óriási taps köszöntötte őket, a 85000 ember ez után meghatódva hallgatta a himnuszt. A refrént pedig együtt énekelte mindenki. A varázslat elkezdődött. A meccs első perceiben is őrületes hangulat volt, hát még a gól… mindenki egyszerre ugrott fel, kiabált, éneket, ugrált… én szinte nem is emlékszem mit csináltam, de az volt életem egyik legboldogabb pillanata. A meccset ez után elégedetten és boldogan nézte mindenki, időnként megszólalt egy-egy biztató vers, vagy „csak” „Madrid, Madrid!!!” kiáltások. A félidő nagyon gyorsan véget ért, a 45 perc csak pillanatoknak tűnt. A szünetben izgatott várakozás és boldogság volt érezhető. A második félidő kezdetén újra felfokozódott a hangulat, főleg a gólnak köszönhetően. Nagyon-nagyon boldog voltam, mert a 2-0-s állásnál tudtam, hogy ezt a meccset csak az én csapatom nyerheti meg. Amikor az eredményjelzőre néztem már a 87. perc volt és szomorúan gondoltam véget ér… a meccs után még meghallgattuk a Real Madrid himnuszát és a „Hala Madridot” együtt énekelte a közönség. A nézők mosolyogtak, nevettek és nagyon boldogok voltak. Mindenki boldogan hagyta el a Stadiont, mert egy feledhetetlen estén, egy csodálatos meccsen olyan szerencsés volt, hogy ott lehetett. A győzelem talán egy kicsit a szurkolóknak is köszönhető, mert a csapat és a nézők teljesen egységben voltak, a játékosok végre igazi csapatként játszottak, és ez az amit a szurkolók kérnek. 90 percig őszintén szurkolni és a végén boldogan ünnepelni, együtt játékos, és szurkoló… talán ez a Madridizmus.

A szállodába vezető úton végig arra gondoltam, hogy ez egy csoda, és alig hittem el, hogy tényleg ott voltam. És még mindig nem tudom elhinni, hogy igaz. Szebb, mint egy álom. Köszönöm Real Madrid! Köszönöm életem egyik legszebb napját…